273/1997. (XII.22.) Korm. rendelet
az
agrártámogatások igénybevételének általános feltételeiről
Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló
1997. évi CXIV. törvény 10.§-a (2) bekezdésének a) pontjában kapott
felhatalmazás alapján a Kormány a következőket rendeli el:
1.§ (1) E rendelet hatálya:
a) a központi költségvetés Földművelésügyi Minisztérium fejezet kiadások
előirányzatában a vállalkozások folyó támogatására, továbbá
b) az agrárgazdaság támogatását szolgáló fejezeti kezelésű előirányzatra,
valamint
c) egyéb, a központi költségvetésben az agrárgazdasági célok támogatására
vagy felmerülő költségek csökkentésére biztosított előirányzatok - ideértve
a privatizációs bevételekből nyújtott támogatásokat is -, valamint az
agrárpiaci rendtartásról szóló 1993. évi VI. törvény 10.§ (1) bekezdésének
b) pontja szerint képződő forrás felhasználására terjed ki.
(2) Az (1) bekezdésben megjelölt forrás
terhére történő költségvetési támogatás mértékének meghatározásáról, valamint
a támogatás igénybevételének feltételeiről - a (3)-(4) bekezdésben foglalt
kivétellel - a földművelésügyi miniszter (a továbbiakban: miniszter)
rendelete rendelkezik.
(3) A piacra jutási támogatások közül:
a) a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari exporttámogatás (a továbbiakban:
exporttámogatás) igénybevételi rendjének általános szabályairól, valamint
b) az exporttámogatás feltételeiről és mértékéről a földművelésügyi
miniszter, a pénzügyminiszter és a külügyminiszterrel együttesen kiadott
rendelete,
c) az 1993. évi VI. törvény hatálya alá tartozó agrárpiaci támogatásról a
földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek a pénzügyminiszterrel,
valamint a külügyminiszterrel egyetértésben kiadott rendelete, továbbá
d) a c) pont hatálya alá nem tartozó, az egyes agrártermékek piacra jutását
elősegítő támogatásról a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter
által - e részben a pénzügyminiszterrel, valamint a külügyminiszterrel
egyeztetve - kiadott rendelet
rendelkezik.
Az 1.§ (3) bekezdésének c)-d) pontja a
237/1998. (XII.30.) Korm. rendelet 1.§ (1) bekezdésével megállapított
szöveg.
Az 1.§ (3) bekezdésének b)-d) pontja a 71/2000. (V.19.) Korm. rendelet
2.§ (1) bekezdésével módosított szöveg.
(4) A Kormány külön határozata alapján
egyes, több költségvetési fejezeti előirányzatot terhelő, és az
agrárgazdasági célok megvalósítását elősegítő támogatás mértékéről, az
igénybevétel feltételeiről az érintett miniszterekkel együttesen kiadott
rendeletben vagy a külön jogszabályban foglaltakat kell alkalmazni.
(5) Az (1) bekezdésben megjelölt
költségvetési előirányzat a támogatások elbírálásával, folyósításával,
ellenőrzésével, valamint az ehhez szükséges információs rendszer
kialakításával, működtetésével kapcsolatos kiadások teljesítésére is
felhasználható.
(6) A támogatás folyósításával
kapcsolatos kiadások teljesítéséről a miniszter gondoskodik. Erre a célra -
a Kormány eltérő rendelkezésének hiányában - legfeljebb a központi
költségvetésben az (1) bekezdésben foglaltak szerint biztosított előirányzat
két százaléka használható fel.
Az 1.§ (6) bekezdése a 237/1998.
(XII.30.) Korm. rendelet 1.§ (2) bekezdésével megállapított szöveg.
(7) Az egyes költségvetési előirányzatok
esetében legfeljebb a központi költségvetésben külön meghatározott mértékéig
vállalható olyan fizetési kötelezettség, amelynek kiadási előirányzatait a
tárgyévi, valamint az azt követő évek költségvetésében kell előirányozni.
(8) Az (1) bekezdés szerinti
előirányzatok közötti átcsoportosításról az államháztartásról szóló 1992.
évi XXXVIII. törvény, valamint a tárgyévi központi költségvetésről szóló
törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
(9) Felhatalmazást kap a miniszter arra,
hogy egyes támogatási célok esetén saját hatáskörben megyei támogatási
kereteket állapítson meg, illetve, hogy e keretek között átcsoportosítson,
továbbá központi kormányzati programokhoz kapcsolódó támogatásról
közvetlenül intézkedjen.
(10) Az (1) bekezdés szerinti
előirányzatok terhére folyósított támogatási összeg felhasználásakor a
közbeszerzésekre vonatkozó szabályokat nem kell alkalmazni.
2.§ (1) Az 1.§ (1) bekezdése szerinti
költségvetési forrás terhére költségvetési támogatás az alábbi formákban
nyújtható:
a) bevételt növelő, illetve a termelési költségeket csökkentő, közvetlen
termelői (működési) támogatás;
b) éven belüli lejáratú hitel kamattámogatása;
c) éven túli lejáratú hitel kamattámogatása;
d) fejlesztési célú juttatás [az a)-d) pontokban foglaltak a továbbiakban
együtt: támogatás].
(2) A támogatás a külön jogszabályban
foglaltak szerint megbízás alapján vagy kérelemre, pályázat alapján,
illetve előre meghatározott feltételek (események) bekövetkezése,
teljesítése, vagy fennállása és ezek igazolása esetén
a) végleges juttatásként, visszafizetési kötelezettség nélkül, vagy
b) nem végleges juttatásként, visszafizetési kötelezettség mellett
nyújtható.
(3) Jogszabály eltérő rendelkezése
hiányában a támogatást - a jogtalanul igénybe vett támogatás kivételével -
visszafizetési kötelezettség nem terheli.
(4) A támogatás igénybevételének
jogosságát igazoló valamennyi okiratot a támogatást igénybe vevőnek a
támogatás igénybevételét követő öt évig meg kell őriznie.
(5) A hitel lejárata tekintetében
a) éven belüli lejáratúnak minősül az a hitel, amelynek lejárata a 365
napot nem haladja meg;
b) éven túli lejáratúnak minősül az a hitel, melynek lejárata a 365 napot
meghaladja.
(6) Mezőgazdasági, illetőleg
erdőgazdasági termelő tevékenységhez kapcsolódó támogatás igénybevételére a
részesművelő, valamint bérmunkás - ideértve a feles bérlőt is - nem
jogosult.
(7) A kamattámogatás mértékét - ha
jogszabály másként nem rendelkezik - a jegybanki alapkamat százalékában
kell meghatározni.
(8) Kamattámogatás - ha jogszabály
másként nem rendelkezik - csak olyan hitelszerződés után vehető igénybe,
amelyben
a) az (1) bekezdés b) pont szerinti esetben a teljes hiteldíj legfeljebb
három százalékponttal haladja meg a hitelszerződés megkötésének
(megújításának) időpontjában érvényes jegybanki alapkamatot. Ez a hiteldíj
a kamaton kívül magában foglalja a kezelési költséget és az egyéb járulékos
díjakat is. Kamattámogatás szempontjából a hitelszerződés megkötésének
időpontjában érvényes jegybanki alapkamatot kell irányadónak tekinteni;
b) az (1) bekezdés c) pontja szerinti forgóeszköz és beruházási hitelek
esetében a teljes hiteldíj (amely a kamaton kívül magában foglalja a
kezelési költséget és az egyéb járulékos díjakat is) legfeljebb négy
százalékponttal haladja meg a hitelszerződés megkötésének időpontjában
érvényes jegybanki alapkamatot. A négy százalékpont korlátnak a jegybanki
alapkamat mindenkori mértékéhez viszonyítottan a teljes futamidő alatt
teljesülnie kell. A támogatás szempontjából a kamattámogatási igénylés
benyújtásakor érvényes jegybanki alapkamatot kell irányadónak tekinteni;
c) az (1) bekezdés c) pontja tekintetében a hitelt folyósító hitelintézet
az éven túli lejáratú forgóeszköz-hitelek esetében egyéves törlesztési
haladékot engedélyez, valamint a kezességvállaló intézmény által
érvényesített kezességvállalási díj nem haladja meg az intézmény által
kiadott szabályzatban rögzített, de legfeljebb a másfél százalékos
mértéket.
A 2.§ (8) bekezdésének a)-b) pontja a
22/2000. (III.8.) Korm. rendelet 1.§-ával megállapított szöveg.
(9) Az állami kezességvállalás alapjául
szolgáló hitel keretösszegét a Kormány határozatban állapítja meg.
(10) Törvény, Kormányrendelet, miniszteri
rendelet eltérő rendelkezése hiányában kamattámogatás és állami
kezességvállalás csak forint fizetőeszközben felvett hitelek esetében
vehető igénybe. A kamattámogatás devizahitel esetén is forintban kerül
kifizetésre a Magyar Nemzeti Bank - a támogatási igény benyújtásának napján
érvényes - hivatalos devizaárfolyamán.
(11) E rendeletben foglaltakat kell
megfelelően alkalmazni az egyes állami feladatok közhasznú társaságon,
illetve közalapítványon keresztül történő megvalósítására is.
3.§ (1) Támogatásban
a) felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt nem álló jogi személy,
jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, továbbá
b) végrehajtási eljárás alatt nem álló egyéni vállalkozó, valamint
c) a személyi jövedelemadóról szóló, módosított 1995. évi CXVII. törvény (a
továbbiakban: Szja tv.) szerint mezőgazdasági őstermelői igazolvánnyal
rendelkező magánszemély [az a)-c) pontban foglaltak a továbbiakban együtt:
igénylő]
részesülhet, feltéve, ha lejárt adó-, vám-, egészség-, nyugdíjbiztosítási
járulékhátralékkal (a továbbiakban: köztartozás) nem rendelkezik, kivéve a
jogosult által megelőlegezett és számlával igazolt, utólagosan fizetett,
különösen a 6. számú mellékletben részletezett támogatási jogcímeket. A
támogatás igénybevételéhez a köztartozásokra vonatkozó igazolást csatolni
kell az adóhatóság által folyósított támogatások kivételével.
A 3.§ (1) bekezdése a 22/2000.
(III.8.) Korm. rendelet 2.§-ával megállapított szöveg.
(2) Jogszabály a támogatás igénybevételét
az abban meghatározottak szerinti adatszolgáltatási kötelezettség
teljesítésétől is függővé teheti.
(3) A mezőgazdasági termelő a
földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter által külön rendeletben
meghatározott egyes, a központi költségvetésből a mezőgazdasági
tevékenységhez nyújtott agrártámogatásokat csak abban az esetben vehet
igénybe, ha a mezőgazdasági termelők agrártámogatás igénybevételével
összefüggő adatszolgálatáról és nyilvántartásba vételről szóló 236/1998.
(XII.30.) Korm. rendeletben foglaltak szerint gazdálkodási tevékenységéről
adatot szolgáltat, és ennek alapján őt e rendelt alapján nyilvántartásba
veszik.
A 3.§ (3) bekezdése a 237/1998.
(XII.30.) Korm. rendelet 2.§ (2) bekezdésével megállapított szöveg.
(4) Valótlan vagy hibás adatszolgáltatás
esetén a támogatás nem vehető igénybe.
A 3.§ (4) bekezdése a 237/1998.
(XII.30.) Korm. rendelet 2.§ (3) bekezdésével megállapított szöveg.
4.§ (1) A jogi személy vagy jogi
személyiség néküli gazdasági társaság
a) a 2.§ (1) bekezdés a)-c) pontjai szerint végleges juttatásként,
visszafizetési kötelezettség nélkül kapott támogatást egyéb bevételként
elkülönítetten köteles elszámolni;
b) a 2.§ (1) bekezdés d) pontja szerinti fejlesztési célra, visszafizetési
kötelezettség nélkül kapott támogatás, juttatás összegét tőketartalékba
(tartalékba) kell helyezni;
c) a 2.§ (1) bekezdés szerinti támogatást, ha visszafizetési
kötelezettséggel nyújtották, a kötelezettségek között kell nyilvántartania,
a törlesztést pedig a kölcsöntörlesztésre vonatkozó szabályok szerint
számolhatja el;
d) a jogtalanul igénybe vett támogatás egyéb bevételként elszámolt összegét
és a kamattámogatást az egyéb ráfordítások (költségek) terhére, a tőketartalék
(tartalék) javára elszámolt összegét a tőketartaléka (tartaléka) terhére
kell visszafizetnie.
(2) Az egyéni vállalkozó a Szja tv. X.
fejezete és 10. számú melléklete szerint, a mezőgazdasági őstermelő a Szja
tv. VI. fejezete és 2. számú melléklete szerint a támogatást bevételként
számolja el, illetőleg az átalányadózó egyéni vállalkozó és mezőgazdasági
kistermelő a hivatkozott törvény 51.§-ának szabályai szerint veszi
figyelembe.
(3) A Szja tv. hatálya alá tartozó
mezőgazdasági kistermelőnek minősülő és a jövedelmét az átalány szabályai
szerint megállapító természetes személy, a végleges juttatásként kapott
támogatást annak a tevékenységének a bevételéhez kell hozzászámítania,
amelyhez a támogatást igénybe vette.
(4) A támogatás visszafizetése esetén a
kötelezettséget ugyanabból a forrásból kell teljesíteni, amelynek javára a
támogatást kellett elszámolni.
(5) A külön jogszabályok szerint
fizetendő
a) erdőfenntartási járulékot,
b) erdőgazdálkodási bírságot,
c) erdővédelmi bírságot,
d) újraerdősítési költséget,
e) földvédelmi járulékot,
f) földvédelmi bírságot,
g) talajvédelmi bírságot,
h) tenyésztési hozzájárulást,
i) állattenyésztési bírságot,
j) lóverseny totalizatőri forgalom jogszabályban meghatározott részét,
k) halászatfejlesztési hozzájárulást,
l) halgazdálkodási bírságot,
m) halvédelmi bírságot,
n) vadgazdálkodási bírságot,
o) vadvédelmi bírságot,
p) vadvédelmi hozzájárulást,
r) az erdészeti, vadászati, továbbá a halászati hatósági eljárásban
fizetendő igazgatási szolgáltatási díjat
a befizető, ha őstermelő vagy magánszemély akkor - az Szja tv. 3. számú
melléklete V/2. pontja szerinti bírságot kivéve, költségként, más esetben
pedig egyéb ráfordításként számolhatja el.
A 4.§ (5) bekezdésének r) pontja és
záró mondata a 22/2000. (III.8.) Korm. rendelet 3.§-ával megállapított
szöveg.
(6) A támogatás alapjának
meghatározásánál az általános forgalmi adót nem lehet figyelembe venni.
5.§ (1) Az 1.§ (1) bekezdése szerinti
költségvetési előirányzat forráshiánya esetén:
a) pályázat alapján igényelhető támogatás esetében a pályázat befogadása
felfüggeszthető, visszautasítható,
b) a már befogadott pályázatok versenyeztethetők, rangsorolhatók,
elbírálásuk felfüggeszthető, illetve kiegészítő adatszolgáltatás rendelhető
el,
c) a nem pályázat alapján igényelhető támogatás (a továbbiakban:
automatikus támogatás) esetén a támogatás folyósítása felfüggeszthető,
d) külön jogszabály rendelkezése esetén a már benyújtott, de még el nem
bírált támogatási kérelmek arányosan is teljesíthetők.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltak
alkalmazása nem érinti a Magyar Államkincstárnak a költségvetési támogatás
folyósításával kapcsolatos külön törvény szerinti jogát.
(3) Az (1) bekezdésben foglaltakat kell
megfelelően alkalmazni, ha arra a nemzetközi szerződésekben vállalt
kötelezettségek teljesítése miatt kerül sor.
(4) Az (1) bekezdés szerinti intézkedés
elrendeléséről a miniszter a Mezőgazdasági- és Élelmezésügyi Értesítőben,
valamint szükség szerint a sajtó útján is közleményt tesz közzé.
6.§ (1) A hegyközségek, a terméktanácsok,
a területfejlesztésről szóló 1996. évi XXI. törvény alapján létrehozott
megyei területfejlesztési tanács, továbbá az elismert tenyésztő szervezetek
az egyes támogatási célokról rendelkező jogszabályokban meghatározottak
szerint"
a) közreműködhetnek az egyes támogatási összegek felhasználásával
összefüggő részletes feltételek kialakításában,
b) igazolhatják a támogatás igénybevételéhez kapcsolódó egyes feltételek
meglétét,
c) külön megállapodás esetén közreműködhetnek a támogatás felhasználásának
ellenőrzésével kapcsolatos egyes feladatok ellátásában,
d) véleményt nyilváníthatnak a támogatási kérelemről.
A 6.§ (1) bekezdésének bevezető
mondata a 128/2000. (VII.11.) Korm. rendelet 10.§-ával megállapított
szöveg.
(2) A megyei fejlesztési tanácsok
jogszabályban meghatározott módon vesznek részt a pályázat alapján igénybe
vehető támogatási kérelmek elbírálásában.
(3) Amennyiben az igénylő a támogatási
kérelmet a falugazdászon keresztül nyújtja be, a falugazdász felel az
igénylő támogatási kérelmének továbbításáért. Amennyiben a támogatást
szerződés alapján veszik igénybe, a szerződés megkötésére, bonyolítására az
államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII.30.) Korm. rendelet
szabályait kell alkalmazni a hatálya alá tatozó előirányzatok esetén.
A 6.§ (3) bekezdése a 22/2000.
(III.8.) Korm. rendelet 4.§-ával megállapított szöveg.
7.§ (1) A pályázat alapján igénybe vehető
támogatás esetében az adott időszakban támogatásban részesíthetők körét, a
támogatás alapjául szolgáló jogcímet, a támogatás formáját, mértékét,
igénybevételének eljárási rendjét, a pályázat elbírálásánál érvényesítendő
elsődleges szakmai szempontokat, valamint a támogatás igénybevételének
egyéb részletes feltételeit a - az e rendeletben, valamint a külön
jogszabályban foglaltakra is tekintettel, továbbá a tárgy szerint illetékes
miniszterekkel egyeztetve - pályázati felhívás vagy közlemény határozza
meg.
(2) Amennyiben jogszabály eltérően nem
rendelkezik, a Mezőgazdasági- és Élelmezésügyi Értesítőben közzé kell
tenni:
a) a pályázati felhívást;
b) a pályázat elbírálását követően évente egy alkalommal - a piacra jutási
és az intervenciós támogatások kivételével - a támogatásban részesült
igénylő nevét (cégét), lakhelyét (székhelyét), összegét, valamint a
közvetlen támogatási célt.
(3) A (2) bekezdésben foglaltak a szakmai
lapokban is közzétehetők.
(4) A pályázati kérelem benyújtása a
pályázó részéről a (2) bekezdés b) pontja szerinti adatok nyilvánosságra
hozatalához, valamint az adatok kezeléséhez való hozzájárulásnak minősül.
(5) Amennyiben a pályázati felhívás a
pályázat benyújtására határnapot állapít meg, annak elmulasztása jogvesztő
és igazolási kérelem benyújtásának nincs helye.
8.§ (1) A támogatások részletes
feltételeit meghatározó miniszteri rendelet vagy az ennek alapján kiadott
pályázati felhívás, illetve közlemény előírhatja, hogy
a) a támogatást csak az igénylők meghatározott köre veheti igénybe;
b)
c) a támogatással megszerzett eszköz, létesítmény meghatározott idő előtti
értékesítése, apportálása esetén a támogatás arányos részét vissza kell
fizetni;
d) kamattámogatás csak hitelintézettől felvett hitelek után vehető igénybe;
e) kamattámogatás a szövetkezeti tag által nyújtott kölcsön után is igénybe
vehető;
f) fejlesztési támogatás esetében támogatás csak meghatározott mértékű
saját forrás biztosítása esetén vehető igénybe;
g) fejlesztési támogatás csak a támogatás igénybevevőjének gazdasági
tevékenységére vonatkozó adatszolgáltatást követően vehető igénybe;
h) a visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás
visszafizetésének, illetve a visszafizetési kötelezettség nélkül nyújtott
állami támogatással megvalósuló új beruházások rendeltetésszerű
használatának biztosítására a visszafizetés idejéig, illetve a beruházás
üzembehelyezéséig jelzálogjog jegyezhető be a támogatással érintett
vagyontárgyra;
i) támogatás a közraktári fedezet mellett felvett, a közraktárak által
kibocsátott hitelekhez, valamint a közraktározási költségek csökkentéséhez
is nyújtható;
j) egyes mezőgazdasági, erdőgazdasági, illetve halászati tevékenység
folytatásával kapcsolatos új gép vásárlásához nyújtott támogatás csak BTO
szerint meghatározott rendeltetésű géphez vagy ezen belül előzetesen
meghatározott géptípusok esetén vehető igénybe;
k) többlettámogatás vehető igénybe, ha a támogatási célhoz egyidejűleg a
megyei Területfejlesztési Tanács is támogatást nyújt;
l) területileg eltérő támogatási mértékeket és feltételeket állapíthat meg;
m) támogatást csak a miniszter által elismert terméktanács tagja veheti
igénybe, illetve terméktanács hiányában a támogatás az illetékes szakmai
szervezet (szövetség) véleménye alapján vehető igénybe;
n) a támogatással beállított, illetve az induló állatállományt vagy annak
egy részét meghatározott ideig tartani köteles;
o) a támogatás csak megfelelő szakképzettség előzetes igazolása esetén
vehető igénybe;
p) támogatás csak a nemzetközi higiéniai előírásoknak megfelelő üzem
létesítéséhez, vagy az ilyen előírásoknak megfelelő üzemből történő
értékesítés után vehető igénybe.
q) egyes támogatásokat csak az egy személy vagy egy család által használt
legfeljebb háromszáz hektár termőföld után lehet igénybe venni, illetve
hogy eddig a területmértékig többlettámogatás vehető igénybe. A rendelet
alkalmazásában családnak az együttélő közeli hozzátartozókat [Ptk. 685.§ b)
pont] kell tekinteni.
A 8.§ (1) bekezdésének q) pontja a
237/1998. (XII.30.) Korm. rendelet 3.§-ával megállapított szöveg.
A 8.§ (1) bekezdésének b) pontját a 128/2000. (VII.11.) Korm. rendelet
14.§ (1) bekezdésének n) pontja hatálytalanította.
(2) A támogatás szempontjából
beruházásnak minősül a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény szerinti
beruházás. A mezőgazdasági alaptevékenységek beruházásainak támogatási
folyósítása szempontjából beruházásnak kell tekinteni a pénzügyi lízinget,
az azzal kapcsolatos kamatok kivételével, valamint a szövetkezeti üzletrész
vásárlására fordított összeget is.
(3) Amennyiben tevékenység folytatásához
vehető igénybe támogatás, a tevékenység tartalmi meghatározása (TEÁOR)
fogalmakat, termékek esetében a belföldi termékosztályozás (BTO) szerinti,
a Központi Statisztikai Hivatal elnöke által kiadott közleményben
foglaltaknak megfelelő, exporttámogatások esetén a Kereskedelmi
Vámtarifának a támogatás igénybevételének időpontjában hatályos fogalmait
kell irányadónak tekinteni.
(4) A támogatás csak az adószám vagy
adóazonosító jel feltüntetésével vehető igénybe.
(5) Amennyiben a támogatás nem
automatikusan igényelhető, a támogatásra való jogosultságról, valamint
annak összegéről a támogatási igény elbírálójának kifizetést engedélyező
iratot kell kiállítani. A támogatási szerződés csak a kifizetést
engedélyező irat alapján köthető meg.
(6) Amennyiben az állami adóhatóság (a
továbbiakban: adóhatóság) által folyósított támogatások esetében a
támogatás igénybevételét jogszabály más szerv igazolásához köti, jogszabály
eltérő rendelkezése hiányában a támogatás a rendelet 1. számú melléklete szerint
- az arra a miniszter által felhatalmazott szerv és a e célra
rendszeresített számítógépes program által - kiállított igazolás alapján
igényelhető az adóhatóságtól. Az igazolás kiállítása nem érinti az
illetékes állami adóhatóságnak a támogatásra való jogosultság
megállapításával kapcsolatos külön törvényben foglaltak szerinti jogát.
(7) Jogszabály a támogatási kérelem
elbírálását
a) a támogatás igénybevevője támogatással érintett gazdasági tevékenységére
- ideértve az üzemgazdasági adatokat is - vonatkozó adatok előzetes
szolgáltatásához, illetőleg
b) előzetes nyilvántartásba vételhez
kötheti. Ebben az esetben a támogatási kérelem benyújtása az adatok külön
törvény szerinti kezeléséhez való hozzájárulásnak minősül.
9.§ (1) A támogatásban részesített cél
megvalósításához - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - az igénylő más
jogszabály alapján is vehet igénybe állami támogatást. Az igénylőnek a
kérelem benyújtásával egyidejűleg nyilatkoznia kell arról, hogy a
kérelemben megjelölt cél megvalósítására eddig milyen jogcímen és milyen
összegű költségvetési támogatásban részesült.
(2) Amennyiben az igénylő a támogatásban
részesített cél megvalósítása érdekében több jogszabály alapján vesz
igénybe költségvetési támogatást és ennek következtében az állami
támogatások együttes összege - figyelemmel az előírt saját forrásra -
meghaladná a cél megvalósításához szükséges mértéket, köteles az így
keletkezett többletet arányosan visszafizetni.
(3) Az ugyanarra a célra különböző
előirányzatok terhére igénybe vehető támogatások összehangolt
felhasználásának biztosítása érdekében e rendeletet a fejezeti kezelésű
előirányzatok és az elkülönített állami pénzalapok egymáshoz kapcsolódó
célú, rendeltetésű előirányzatai összehangolt felhasználásának szabályairól
szóló 263/1997. (XII. 21.) Korm. rendeletben foglaltakra is figyelemmel
kell alkalmazni.
10.§ (1) A támogatási kérelem elbírálása
magában foglalja a támogatásra való jogosultságnak, a támogatás összegének,
a támogatás igénybevétele feltételeinek, mértékének, valamint a folyósítás
feltételeinek meghatározását.
(2) A támogatási kérelmet a miniszter
által rendeletben meghatározott közigazgatási szerv bírálja el.
A 10.§ (2) bekezdése a 237/1998.
(XII.30.) Korm. rendelet 4.§-ával megállapított szöveg.
(3) Pályázat alapján igénybe vehető
támogatások esetében a pályázati feltételek teljesítése nem jelent
jogosultságot a kérelemben megjelölt összegű költségvetési támogatás
igénybevételére. A támogatás igénybevétele szempontjából a pályázatot
támogatási kérelemnek kell tekinteni.
(4) A pályázat elbírálásának eredményéről
a pályázót értesíteni kell. A támogatási kérelem elutasítása esetén az
értesítésben meg kell jelölni az elutasítás okát. Jogszabály eltérő
rendelkezése hiányában a pályázót a rendelet 2. számú melléklete szerinti
módon kell a költségvetési támogatási kérelem elutasításáról értesíteni.
(5) A támogatási feltételek
teljesítésének igénylőnél történő ellenőrzéséért, továbbá a jogtalanul
igénybe vett támogatás visszafizetésének elrendelésért felelős szervet a
miniszter jogszabályban, illetve a pályázati felhívásban határozza meg.
Amennyiben a támogatást nem az állami adóhatóság folyósítja, úgy e
rendelkezést csak az adóhatósággal kötött külön megállapodás esetén lehet
alkalmazni.
11.§ (1) Az adóhatóságon keresztül
folyósított támogatás igénybevételére - jogszabály eltérő rendelkezése
hiányában - az adózás rendjéről szóló, többször módosított 1990. évi XCI.
törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
(2) Amennyiben a támogatás pályázat
alapján vehető igénybe, a pályázat elbírálására - az államigazgatási
eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény mellőzésével -
törvény, kormányrendelet, miniszteri rendelet eltérő rendelkezése hiányában
kizárólag az e rendeletben, valamint a támogatás mértékét és feltételeit
tartalmazó külön jogszabályokban, illetve pályázati felhívásban foglaltakat
kell alkalmazni.
(3) Aki - az adóhatóság által elbírált
támogatás kivételével - a pályázat elbírálása során a 2. számú melléklet
szerinti értesítésben foglaltakkal nem ért egyet, a kérelem elbírálóján
keresztül a minisztériumnál - a minisztérium által elbírált támogatások
esetében a miniszternél - kifogást terjeszthet elő. A kifogás végleges
jelleggel a további jogorvoslati igény nélkül kerül elbírálásra. Jogszabálysértés
megállapítása esetén a kifogást az azonos vagy hasonló pályázatoknál
alkalmazott szempontok figyelembevételével kell elbírálni.
A 11.§ (3) bekezdése a 237/1998.
(XII.30.) Korm. rendelet 5.§ (1) bekezdésével megállapított szöveg.
(4) A támogatási kérelem elbírálásáért
díj fizetése nem írható elő.
(5) A jogszabály alapján kötelező be- és
visszafizetések elrendelésére, végrehajtására - jogszabály eltérő
rendelkezése hiányában - az államigazgatási eljárás szabályait kell
alkalmazni. Amennyiben a támogatást szerződés alapján veszik igénybe, a
szerződés megkötésére, bonyolítására az államháztartás működési rendjéről
szóló 217/1998. (XII.30.) Korm. rendelet szabályait kell alkalmazni a
hatálya alá tatozó előirányzatok esetén.
A 11.§ (5) bekezdésének utolsó mondata
a 22/2000. (III.8.) Korm. rendelet 5.§ (1) bekezdésével megállapított
szöveg.
(6) A támogatás rendeltetéstől eltérő
felhasználása - az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (a
továbbiakban: Art.) 32.§-ában foglaltak kivételével - jogosulatlanul
igénybe vett támogatásnak minősül, és azt a visszafizetést elrendelő
jogerős határozat alapján, a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeres
mértékének megfelelő kamattal növelve kell visszafizetni. Indokolt esetben
a miniszter részletfizetési kedvezményt adhat. A támogatás rendeltetéstől
eltérő felhasználásának minősül különösen, ha a jogosult a támogatás
igénybevétele feltételeként jogszabályban vagy a támogatási szerződésben
meghatározottaktól eltér, a támogatás igénybevételét előírt és hiteles
bizonylatokkal nem tudja alátámasztani, illetve a 9.§ (2) bekezdése szerint
igénybe vett többlettámogatás. A köztartozás - a tartozásról szóló
értesítés kézhezvételétől számított hatvan napon belüli - kiegyenlítését
követően a támogatás ismételten igényelhető. Nem minősül jogosulatlan
igénybevételnek, amennyiben a megállapítás kizárólag az Art. 24.§ (1)
bekezdését érinti.
A 11.§ (6) bekezdése a 22/2000.
(III.8.) Korm. rendelet 5.§ (2) bekezdésével megállapított szöveg.
(7) A jogosulatlanul igényelt támogatás
kétszeres mértékéig ugyanazon jogcímen ismételten nem vehet igénybe az 1.§
(1) bekezdés hatálya alá tartozó támogatást az, aki a támogatási kérelem
benyújtását megelőző tizenkettő hónapon belül jogtalanul vett igénybe támogatást.
A tizenkettő hónap az adóhatóság jogosulatlan támogatás megállapító
határozata jogerőre emelkedésének napjától számít. Önbevallás esetén ennek
összegét a támogatás igénybevevője saját maga számítja ki, egyéb esetben a
támogatási kérelem elbírálója állapítja meg. E rendelkezést a (6)
bekezdésben foglaltakkal együtt kell alkalmazni.
A 11.§ (7) bekezdése a 22/2000.
(III.8.) Korm. rendelet 5.§ (3) bekezdésével megállapított szöveg.
Lásd: 22/2000. (III.8.) Korm. rendelet 8.§.
(8) A támogatási kérelmet csak a rendelet
3. számú melléklete szerinti nyilatkozat benyújtását követően lehet
elbírálni. A pályázat alapján igénybe vehető támogatás esetén a pályázathoz
(támogatási kérelemhez) mellékelni kell a rendelet 4-5 számú melléklete
szerinti nyilatkozatokat is.
A 11.§ (7)-(8) bekezdése a 237/1998.
(XII.30.) Korm. rendelet 5.§ (2)-(3) bekezdésével megállapított szöveg.
(9) Ha jogszabály eltérően nem
rendelkezik, a támogatást kizárólag hitelintézetnél nyitott számlára és
banki átutalással lehet teljesíteni.
(10) A támogatás csak a jogszabályban
vagy a pályázati felhívásban előírt és hiteles bizonylatok bemutatását
követően folyósítható.
(11) A (7) bekezdés rendelkezéseit nem
kell alkalmazni abban az esetben, ha az igénylő a jogosulatlanul igénybe
vett támogatást járulékaival együtt önrevízió keretében már visszafizette.
A 11.§ (11) bekezdése a 237/1998.
(XII.30.) Korm. rendelet 5.§ (4) bekezdésével megállapított szöveg.
12.§ (1) A támogatási kérelmek elbírálása
- jogszabály eltérő rendelkezésének hiányában és a (2) bekezdésben foglalt
kivétellel - azok beérkezésének sorrendjében történik.
(2) Amennyiben a pályázati kiírás a
pályázat benyújtására határnapot tűz ki, a támogatási kérelmek csak a
határnap letelte után bírálhatók el.
(3) A hiánypótlásra visszaadott kérelem
beérkezési sorrendjét a hiánypótlás teljesítése határozza meg.
(4) A pályázati kérelmek elbírálásakor a
pályázati felhívásban előzetesen meg nem hirdetett szempontok nem vehetők
figyelembe.
13.§ (1) Amennyiben a támogatás elemi csapással
összefüggésben vehető igénybe - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában -,
a támogatásra való jogosultság szempontjából elemi csapással sújtottnak
minősül az a mezőgazdasági, erdőgazdasági, valamint halászati termelő,
akinél (amelynél) a földadóról szóló, többször módosított 1991. évi LXXIX.
törvény 7.§-a szerinti elemi csapás az abban foglalt mértékben és számítás
szerint hozamkiesést okoz.
(2) A mezőgazdasági termelőnek az (1)
bekezdésben foglaltakra vonatkozó számításait a területileg illetékes
megyei (fővárosi) földművelésügyi hivatal (a továbbiakban: földművelésügyi
hivatal) az erdőgazdálkodónak pedig a területileg illetékes erdészeti
hatóság igazolja.
A 13.§ (2) bekezdése a 237/1998.
(XII.30.) Korm. rendelet 7.§ (2) bekezdésével módosított szöveg.
14.§ Nemzetközi megállapodás külön
rendelkezése esetén a 2-13.§-okban foglalt egyes rendelkezéseket a külföldi
segélyekből származó fedezet mellett meghirdetett pályázatok esetében is
alkalmazni kell.
15.§ (1) A támogatás igénybevételére, elszámolására
- jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - a támogatási kérelem
elbírálásakor érvényes rendelkezéseket kell alkalmazni.
(2) A támogatásra való jogosultságot vagy
a támogatás visszafizetését érintő jogvita esetén a támogatási kérelem
elbírálásakor hatályos jogszabályokat kell alkalmazni.
(3) Amennyiben a támogatást egy évet
meghaladó időtartamra kötött szerződés alapján veszik igénybe - eltérő
megállapodás hiányában - a támogatásnak csak a tárgyévre ütemezett összege
vehető igénybe.
16.§ (1) A rendelet 1998. január 1-jén
lép hatályba.
(2) A rendelet hatálybalépésével
egyidejűleg hatályát veszt az egyes agrárgazdasági célok 1997. évi
költségvetési támogatásáról szóló 220/1996. (XII. 24.) Korm. rendelet, és
az azt módosító 130/1997. (VII. 24.) Korm. rendelet.
(3) A 11.§ (7) bekezdésében foglalt
rendelkezéseket a rendelet hatálybalépését követően benyújtott támogatási
kérelmek igénylésekor, elbírálásakor is alkalmazni kell.
(4) Ugyanazon jogcímnek a 11.§ (7)
bekezdése alkalmazásában az a jogcím minősül, amelyre a jogtalan
igénybevétel megállapításra került.
A 16.§ (4) bekezdése a 22/2000.
(III.8.) Korm. rendelet 6.§-ával megállapított szöveg.
(5) A 15.§ (3) bekezdésében foglalt
rendelkezést csak az 1998. január 1. napja után megkötött szerződésekre
kell alkalmazni.
1.
számú melléklet a 273/1997. (XII.22.) Korm. rendelethez
A melléklet a Magyar Közlöny 1997. évi
118. számának 9419. oldalán található.
A mellékletet az adatbázis csak kép formájában tartalmazza.
2.
számú melléklet a 273/1997. (XII.22.) Korm. rendelethez
A melléklet a Magyar Közlöny 1997. évi
118. számának 9420. oldalán található.
A mellékletet az adatbázis csak kép formájában tartalmazza.
A mellékletet a 237/1998. (XII.30.) Korm. rendelet 7.§ (3) bekezdése
módosította.
3.
számú melléklet a 273/1997. (XII.22.) Korm. rendelethez
A melléklet a Magyar Közlöny 1997. évi
118. számának 9420. oldalán található.
A mellékletet az adatbázis csak kép formájában tartalmazza.
4.
számú melléklet a 273/1997. (XII.22.) Korm. rendelethez
A melléklet a Magyar Közlöny 1997. évi
118. számának 9421. oldalán található.
A mellékletet az adatbázis csak kép formájában tartalmazza.
5.
számú melléklet a 273/1997. (XII.22.) Korm. rendelethez
Az 5. számú melléklet a 237/1998.
(XII.30.) Korm. rendelet 7.§ (4) bekezdésével megállapított szöveg.
A melléklet a Magyar Közlöny 1998. évi 121. számának 8616. oldalán
található.
A mellékletet az adatbázis csak kép formájában tartalmazza.
6.
számú melléklet a 273/1997. (XII.22.) Korm. rendelethez
I. Az igényjogosult által megelőlegezett
és számlával igazolt, utólagosan elszámolt támogatások jogcímei:
1. Agrárgazdasági beruházások támogatása
a) mezőgazdasági gépek, technológiai berendezések vásárlásának támogatása,
b) az új mezőgazdasági gép pénzügyi lízingelésének támogatása.
2. Az állattenyésztést segítő támogatások
a) nőivarú állatállomány támogatása,
b) a méhészet támogatása,
c) baromfi szülőpár támogatása,
d) tenyészbika, tenyészkan, tenyészkos és tenyészkecskebak beállításának
támogatása,
e) szarvasmarha, sertés, juh, kecske szaporítóanyag használat támogatása,
f) szarvasmarha mesterséges megtermékenyítési területi felelősök
támogatása,
g) kanca mesterséges megtermékenyítésének támogatása,
h) az egységes nyilvántartási és azonosítási rendszer (ENAR) támogatása,
i) ló teljesítményvizsgálat támogatása,
j) haltenyészanyag felhasználásának támogatása,
k) tenyész növendék nyúl támogatása.
3. Biológiai alapok megőrzésének, fenntartásának, fejlesztésének
támogatása.
A biológiai alapok megőrzésével, fenntartásával, fejlesztésével összefüggő
nemzetközi szakmai szervezetben a nemzetközi képviselet támogatása.
4. Az ökológiai gazdálkodásra való áttérés támogatása
Az ökológiai gazdálkodásra való áttérés támogatása.
5. Szaktanácsadás, a gazdálkodás eredményességét segítő ismeretátadás
támogatása
a) a szaktanácsadás díjának támogatása,
b) erdészeti szakirányítás igénybevételének támogatása,
c) gazdálkodás eredményességét segítő támogatás.
6. Termelői közösségek támogatása
Termelői közösségek támogatása.
7. Biztosítási díjtámogatás
a) a mező- és erdőgazdasági biztosítás díjának támogatása,
b) nem biztosítható mezőgazdasági károk enyhítésére igénybe vehető
támogatása.
8. Élelmiszerbiztonsági rendszer kidolgozásának és bevezetésének támogatása
Élelmiszerbiztonsági rendszer kidolgozásának és bevezetésének támogatása.
9. Állategészségügyi költségek támogatása
a) állatorvosi és élelmiszer-higiéniai vizsgálatok költségtámogatása,
b) az állati eredetű hulladék ártalmatlanításának költségtámogatása,
c) állategészségügyi betegségek megelőzési költségeinek és
állatgyógyszer-vásárlások támogatása,
d) állatállomány betegség mentesítéséhez igényelhető támogatás.
10. Növények állat- és növényegészségügyi vizsgálatának támogatása
a) vetőmagtermesztés támogatása,
b) kalászos gabonafélék, kukorica, takarmánykeverékek, liszt, dara, állat-
és növényegészségügyi vizsgálatok támogatása,
c) szántóföldi, kertészeti és engedélyes faiskolai területek
növényegészségügyi vizsgálatának támogatása,
d) erdészeti szaporítóanyag előállítás támogatása.
11. Élelmiszer minőségvizsgálat támogatása
a) zöldség- és gyümölcsfajok minőségvizsgálatának támogatása,
b) a gyógy- és fűszernövények minőségvizsgálatának támogatása.
12. Exporttámogatások
13. Piacrajutási támogatások
Egyes termékek minőségi termelésének intervenciós támogatása.
14. Erdővédelmi és az erdőgazdálkodási tevékenység támogatása
Erdőkárok elhárításának támogatása.
15. Agrárinformatika, farm- és egyéb szakmai gyakorlatok támogatása
a) külföldi tapasztalatszerzés, farmgyakornok-képzés támogatása,
b) az agrárinformatika támogatása.
II. Egyéb kedvezményben részesülő
támogatási jogcímek:
a) földalapú növénytermelési támogatás,
b) az éven belüli lejáratú forgóeszközhitel kamattámogatása,
c) az éven túli lejáratú forgóeszközhitel kamattámogatása,
d) a reorganizációs program keretében nyújtott támogatások,
e) zöldség-, gyümölcstermelői értékesítő szervezetek (TÉSZ-ek) támogatása,
f) a termékek beszerzését, feldolgozását, értékesítését, szolgáltatást
nyújtó szövetkezések (új típusú szövetkezések) támogatása,
g) öntözésfejlesztés támogatása,
h) fiatal agrárvállalkozók támogatása,
i) belvíz, árvíz megelőzésére fordítandó támogatások,
j) szabályozott légterű tárolók (hűtőházak) létesítésének, felújításának
támogatása.
|